1.rész A séta..

Katy Payne

Hogy ki is vagyok valójában? Egy magányos lány. Nekem nem volt senki aki segítsen de neki szinte mindenki ott volt a család a barátai. De engem ki támogatott? Senki. Idén töltöm a 18-at és így végre kiszabadulhatok az árvaházból. Hogy hogyan kerültem oda? Egyszerű a szüleim nem akartak engem és így betettek oda. Ennyi az egész. Mert csak őt akarták. Hogy ki az az ő? Nem mást Liam. Igen Liam Payne. Fogalmam sincs arról hogy egyáltalán emlékszik-e rám, de ha emlékezne már rég eljött volna értem. Vagy lehet hogy nem is kíváncsi rám? Ugyan miért érdekelném hiszen neki csodás élete van mióta jelentkezett a X Factorba. Hogy ezeket honnan tudom? Attól még hogy árvaházba élek nézhettem tévét, igaz hogy csak egy héten kétszer, de legalább nézhettem. Azóta Liam már egy öt fős fiú bandába énekel. Elég jól bejött neki az élet hiszen híres lett, több millió rajongójuk van. Én meg itt punnyadok egy árvaházba, de már nem sokáig hiszen a ezen a héten lesz a szülinapom. Fogalmam sincs hogy hova megyek ha kijutok innen. Talán felkeresem Liam-et, de ha is megtalálom mit mondok neki nem mondhatom neki azt hogy "hé szia Liam a húgod vagyok akit a szüleink árvaházba raktak és most engedtek ki, be költözhetek hozzád?" na nem, ezt nem mondhatom. A szüleim pedig szóba sem jöhetnek ha akkor nem akartak, akkor most se kellenék nekik. De akkor kihez menjek? Megvan! A nagyihoz. Ő ellenezte hogy berakjanak egy árvaházba, de a szüleim nem hallgatták rá. Még emlékszem rá, hogy értem veszekedtek.

Visszaemlékezés:
-Karen, kislányom nem adhatjátok be egy árvaházba hiszen a ti gyereket.-emelte fel egy kicsit a nagyi a hangját. Kicsi voltam nem tudtam beleszólni csak ott ültem és sírtam.
-Nem érdekel anya, nem kell nekünk még egy gyerek főleg nem egy ilyen.-érezni lehetett az undort a hangjában.
-Mi az hogy ilyen? Hogy mondhatsz ilyet a saját gyerekedre? Milyen anya vagy te? Én nem ilyennek neveltelek.-és elkezdett a nagyi sírni, de anyát még az sem hatotta meg. Még az nap beadtak. Akkor láttam utoljára a nagyit, liam-et és anyuékat.

Jelen:
Nem szép emlékek maradtak meg kiskoromról az biztos. De ugyan mit tudtam volna ellene tenni? Semmit. Hiszen kicsi voltam. De nem rágódom ezen tovább örülnöm kéne hogy holnap után kijutok innen. De vajon a nagyi mit fog hozzám szólni ha beállítok hozzá? Remélem örülni fog nekem. Mi közben ezen gondolkoztam addig felsétáltam a szobánkba. Hogy miért "szobánkba"? Azért mert van egy szobatársam. Gwen-nek hívják. Nagyon jó barátom és kiderült hogy egy napon van a szülinapunk szóval együtt megyünk ki innen, de azt nem tudom még hogy ő hova fog menni ez után. Elmondhatom róla hogy ő egy kedves, megértő és gyönyörű lány. Vele mindent megtudok beszélni. Ő az én legjobb barátnőm. Sőt egyben az egyedüli is hiszen amikor ide kerültem csak ő jött oda hozzám.

Gwendolyn Miller

Stílusilag különbözünk mert ő a kicsit sötétebb színekért van oda, addig én a világosabbakért. Gondolat menetemet egy halk kopogás zavarta meg.

-Szabad.-mondtam én is egy kicsit halkan. Kíváncsi vagyok hogy ki az. Ekkor besétált az én drága barátnőm Gwen. Nem értem minek kopogott hiszen ez ugyanúgy az ő szobája is.

-Szia Katy.-mosolygott élet vidáman Gwen.

-Szia Gwen. Minek kopogtál?-kérdeztem értetlenül.

-Nem tudom. Csak úgy.-nevetett. 

-Ja rendben. Csak azt hittem hogy valaki más az.-mondtam már is nevetve.

-Ugyan ki lett volna az csak nem Jason-t vártad?-húzogatta a szemöldökét. Bevallom vicces látvány volt. Hogy ki az a Jason? Egy fiú akibe már két éve teljesen bele vagyok zúgva. Annyi a baj hogy nem tudom hogy ő mit érez lehet hogy semmit. Hiszen már annyi lánnyal láttam is kézen fogva sétálgatni. Több mint valószínű hogy nem érez semmit. 

-Hé ez nem vicces. De amúgy talán.-ütöttem poénosan barátnőm vállába.

-Hé ez fájt.-játszotta el mintha fájt volna neki.-Úristen Katy most lefog bénulni az egész karom, sőt lehet hogy az egész testem.-tetette a halálos beteget. Ezért szeretem én Gwen-t mindig feltud vidítani. 

 Jason Tyler

Gwen-el úgy döntöttünk hogy kicsit kimegyünk sétálgatni. Elindultunk ki a szobából amikor pont Jason és két haverja ment el a szobánk előtt. Egy kicsit lefagytam hiszen Jason olyan tökéletes volt a mosolyan, haja szinte mindene.

-Hello álom lány ébresztő!-integetett Gwen a szemem előtt. Rögtön magamhoz tértem. Még egyszer a fiúk után néztem és akkor Jason hátra nézett és rám mosolygott azt hittem ott halok meg. Az a mosoly.

-Hányszor kellesz még téged magadhoz térítenem?-nevetett ki Gwen. Hát ha így folytatjuk elég sokszor az tuti.

-Nem tudom talán sokszor?-nevettem.

-Na most már tényleg menjünk sétálni.-tolt kifele Gwen. Egy jó darabig biztos sétáltunk, de mivel már fájt a lábunk ezért vissza mentünk. Amikor beértünk a szobánkba és rögtön elfoglaltam a fürdőt. Leöltöztem és beálltam a zuhany alá. Olyan jól esett amikor a hideg bőrömön végig folyt a jó meleg víz, valami mennyei volt. Még mindig áztattam magam de ekkor Gwen bekiabált kintről:

-Hé még is meleg vízbe akarok fürödni.-nevetett. Hát ezen én is csak nevetni tudtam, de elzártam a vizet és magam köré tekertem egy törülközőt. Elindultam ki a fürdőből.

-Most már mehetsz.-mondtam Gwen-nek. Megvártam amíg Gwen bemegy és utána elkezdtem felöltözni. Végül pedig készen lettem.

 

Befeküdtem az ágyamba és vártam hogy Gwen mikor jön ki a fürdőből. Amióta egy szobába vagyunk mindig együtt aludtunk el. Most is arra várok. 10 perc múlva már nyílt a fürdő ajtaja és Gwen lépett ki rajta már felöltözve.

 

Elindult ő is az ágyához és befeküdt oda. Leoltotta a kislámpát és sötétség lepte el a szobánkat.

-Jó éjt Katy.-mondta álmosan Gwen. Biztos elfáradt a sétálásba.

-Neked is Gwen.-válaszoltam. Hirtelen lecsukódott a szemem és álom világba merültem...